2017 augusztus 11, péntek

Függés

üres fejjel, üveges szemmel

a képernyőre merednek,

s nem tudják, mennyi kincs,

mit szem elől tévesztenek.

2017 augusztus 11, péntek

Apró

végtelen égbolt alatt fekve

nyitott sátorral eget kémlelve

nézem, mennyi szépség, mi elém tárul.

nézi a világ összes teremtménye

s mégis oly kevesen veszik észre

 

2017 március 20, hétfő

-

Százéves nagybőgő,
ormótlan zongora,
hány hosszú ujj
zenélhetett rajta? 
Összezsúfolt gitár,
száz megfakult húr,
a kinti élet oly sivár,
de itt bent mi vagyunk az úr.
Gyűrött, fakó kották,
megtört könyvgerincek,
ismeretlen szerző
művei életre kelnek.

2017

2017 március 7, kedd

Magány

Minden szó köddé válik.
A terv ígéretbe menekül.
Néma mosollyal itatom át
a csendet, mi közénk felépül.

2017

2016 szeptember 10, szombat

.

Itthon vagyok,
ahol a frissen lenyírt fű illatát érzem,
ahol esténként futunk a tarka naplementében,
hajunk az elrobogó vonat szelében meglibben.
Ahol sietünk a zsúfolásig telt reggeli buszra,
vagy baktatunk Széchenybe a 85-ös főútra,
és télen egymás nevét firkantjuk a hóba,
dideregve járkálunk utcáról utcára.
A templomban felcsendül a gitáros mise hangja,
odakint felragyog egy kivilágított fenyőfa.
Költészet napján versekkel házfalakat tarkítunk,
elveszített bornyító után réteket kutatunk,
míg a kicsi énünk időkapszulákat rejt el,
vagy a faluszéli dombokon a kis életét meséli el.
Régi naplóinkon nagyokat derülünk,
s aztán egy jövendőbeli múzeumot szemlélünk.
Százszor, ezerszer szemléljük az éjjeli eget, 
a csillagok között megszegünk megannyi ígéretet.
Az utcán egymástól hosszú ölelésekkel búcsúzunk,
miután temérdek kis apróságot megvitattunk.
Elhaladunk falunk három védőszentje mellett,
de a messzi kálvária tekintélye magával ragad minket.
Várhatunk egy vonatra, ami minket messzire elvisz,
a jövőben nevezzünk otthonunknak bármit, ittitthon vagyunk.





2016 szeptember 4, vasárnap

 

suhan a vonat és szalad az éjjel
valahol messze egy kisgyerek sír fel
áldott a csend, mely odakint megpihen
az utcai lámpák aranyszín fényében
a meghitt belső kicsi szobákban
gyertyák élettel teli lángjában.
suhan a vonat és szalad az éjjel
százezernyi csillag fénye tűnik fel
a semmibe futó halvány felhők felett
békesség honol a nyugalom mellett.
s én csak külső szemlélő vagyok
a végtelen sínen vonat robog
és inkább rajta maradok.

 

 

2015 december 13, vasárnap

.

hosszú-hosszú, végtelen sorok
ötvöznék egymást motanság,
ha lenne egy kulcs, mely kinyitná
érzelmeim nagy kapuját,
s szabad folyást engedne végre
az odabent lakozó mérgeknek,
melyek próbálnak kitörni,
miközben felemésztenek.
s ha meg is találom azt a kulcsot
inkább szívesen eldobom messze
van, aminek rejtve kell maradni.
hagyom odabent eltemetve.

2015. dec.

2015 március 3, kedd

ha félsz, mikor a hajnal kezei cirógatják arcod, 
vagy ha leszáll a csillagokkal borított éj, 
ragadd meg erőnlétet adó kardod,
hasítsd ketté, mely félelmet utadba ejtett a szél.

2014. 09. 29.


2014 július 6, vasárnap

.

minden akkord, minden dallam
egy többször lejátszott szomorú dalban
vagy vidámságot idézőben 
bennük él az én a lelkem
egy aprócska darab belőlem
pár másodperces emlékem
elő nem hívott emlékképek
a dal hatására levetítődnek
érzéseket felkorbácsolván
a csillagokig elutazván
megint átélem
egész intenzíven. 

2014

2014 május 7, szerda

Ének az esőben

Énekelj az esőben,
hol a cseppek elnyelik hangodat,
s nem hallja más, csak a csillagok,
a csillagok és te magad.
Énekelj az esőben,
táncoló tócsák tükrében,
lágy, ám sűrű dobpergés
csendes kíséretében.
Énekelj az esőben,
az ég felé emelt arccal
körbetáncolt hangjegyekkel,
mosollyal teli dallal.

2013. december 26.